Egy ezer éves étel története: polenta

Polenta románoknak vagy polenta olaszoknak és mexikóiaknak, ez az étel idővel meghódította a világ különböző részeiről érkező népeket, a helyi ízléshez igazítva.

étel

Ki ne szereti a gőzölgő szarmalákat vagy a forró halakat egy adag polentával? A kukoricakenyeret, ahogy ezt az ételt is hívják, a dákok és a rómaiak kora óta értékelik, bár az összetevők nem voltak hasonlóak a ma ismertekhez.

A kölestől a kukoricáig

A rómaiak napi étrendjének egyik alapanyaga a gabonafélék voltak. Pörkölték a babot a tűzhelyen, őrölték és forralták vízben, amíg vagy kását, vagy szilárdabb formát nem kaptak, polentaszerű állagúak. Ez a kenyér helyettesítője volt, ezekben a napokban keveset ismertek. Kölesből, tönkölyből (válogatott búza), csicseriborsólisztből vagy őrölt babból készítik. A zabkása a római hódítások során lépte át Olaszország határait, ami a légiósok kedvenc előkészülete volt. Így egyre több európai konyhában találták meg. A felfedező Hernán Cortés csak a 16. században, a nagy földrajzi felfedezések idején hozta kukoricát Európába Dél-Amerikából, ahol ez nélkülözhetetlen volt a maják és az olmecek (ősi Kolumbus előtti civilizáció) étlapján. Eleinte Spanyolországban termesztették, de lassan elterjedt egész Európában.

Amikor románul jelent meg

Úgy gondolják, hogy a kukorica először Temesvárra, 1690 körül érkezett Romániába, ezt a tényt Nicolae Iorga történész is alátámasztja. Mivel ennek a gabonafélének mérsékelt mennyiségű hőre és páratartalomra van szüksége, a kukoricatermesztés gazdag termést produkált a Duna-völgyben. Idővel a kukoricaliszt helyettesítette a köleset, mert sokkal finomabb volt. A French Larousse Dictionary szerint a polenta létezését a román földeken 1873-ban igazolják, amelyet főtt kukoricapehely készítményeként határoznak meg. Mivel a kukorica olcsó és könnyen termeszthető termék volt, a polenta a szegény emberek alapvető étele volt a XVII-XVIII. Század éhínség idején. Az elkészítés módja hasonló volt a maihoz: sós tálban kukoricával főtt víz.